funnydogs.freewb.hu
"Arnold, Vazul, Bindi"

MENÜ

a Jó: 

1999. 01.01.-én születtem. Anyukám Anyumagyar champion, apukám Apu angol világgyőztes volt.

Jómagam nem tápláltam hiú ábrándokat, kiállítási ringekről, mivel csókaszemű lettem. Az egyik szemem barna, a másik meg kék. Így örülhettem, hogy egyáltalán kellek valakinek. Csókaszem

Kiskoromban kerültem a vidéki környezetből a belváros sűrűjébe. Egy fiatal lány lett az új falkavezérem , aki Arnoldnak nevezett el, mert állítólag olyan vaskos masszív gyerek voltam, mint valami Arni nevű benga fickó. A lány folyton szeretgetett és próbált mindenféle furcsa dolgot tanítani nekem, egy-kettőt meg is tanultam és ő ennek nagyon örült. Én is megszerettem, legszívesebben folyton a lábainál lennék, hogy mindig simizhessen.

Két éves koromban találkoztunk egy séta alkalmával egy olyan formával, mint amilyen én vagyok csak kisebb volt, fekete (én hófehér volnék) és roppant idegesítő. Akivel volt azt kiabálta neki elég sokszor, hogy Vazul. Gondolom ez olyasmi lehet neki, mint nekem az Arnold. 

Szeretett két lábon járó vezéreink révén egyre többször és többször találkoztunk és sétáltunk, kirándultunk, játszottunk így négyesben. A kis feka haverom állandóan rajtam lógott, ami rövid távon elviselhető, hosszú távon elviselhetetlen. Mondhatnám azt is, hogy púp volt a hátamon. A púp a hátamon

Helyre is raktam egy párszor a miheztartás végett.

Egyszer aztán odáig fajultak a dolgok, hogy egy fedél alá költöztünk így négyen. Onnantól aztán nem volt nyugtom a fekete ördögtől. Amint kinőtte magát a gyerekkorból, roppant balhés egyed lett belőle. Mindenkivel verekedni akart, akár nagyobb kan, akár őt inzultáló szuka, neki mindegy.

Érdekes engem viszont imád, bár ennek ellenére egyszer-kétszer összeakaszkodtunk mi is, aminek az lett a következménye, hogy szaporodtak a hegek a lábaimon, neki meg a fején.

Remek éveket töltöttünk így el, míg nemrégiben kiköltöztünk a városból egy nyugodt kisközségbe.

Itt aztán kényelmesen tengethetjük nyugdíjas éveinket. Napon sütkérezés, pancsikolás, pihengetés, hm ezek aztán a remek jól megérdemelt időtöltések a semmittevésben megfáradt testünknek.

Aztán egyszercsak lőttek a nyugalomnak, bővült a falka. Érkezett egy kutyababa. Formás kislány, bár a feje nekem egy kicsit furcsa, egyáltalán nincs ilyen szép vödör feje, mint nekem meg a feka komámnak. Kiscsaj

Ráadásul olyan rossz, hogy mellette még a Vazul is csak pislog, pedig azt hittem nála nincs rosszabb.

Na majd őt is jól megnevelem, aztán talán rendes kutya lesz belőle, nem egy ilyen p.csfej, mint a spanom.

Most mennem kell, valami sürgős dolgom akadt.

Majd még jelentkezek.

 

 

 

 

Hírek

  • 2010.12.25-26.
    2010-12-04 23:31:17

    Kellemes Karácsonyi Ünnepet kívánunk!

     karibull

    karipit

    \

Szavazás

Tetszett ez az oldal?
nem
igen
Asztali nézet